Egy évet vártunk erre a napra
364 napot vártunk türelmesen, hogy ismét eljöjjön a nagy nap: a Garai Lovasnap, hizen 2006-ban nagyon sokan megfogadták: Jövőre, megint, ugyanitt!!! Már kora tavasszal elkezdődtek a szervezési munkák. Jó hír is érkezett, hiszen az Önkormányzat a község dél-keleti szélén álló 5 hektáros területet átadta a garai fogathajtóknak egy lovaspálya létrehozására. Rózsa István vezetésével a garai vállalkozók, fogathajtók és lakosok egy emberként, pénzt, időt és energiát nem kímélve álltak neki a pálya elkészítésének. Több száz kocsi földet mozgattak meg azért, hogy magasból is jó rálátás nyíljon a pályára. A magaslaton két sorban padokat helyeztek el a nézők kényelméért, hiszen tavaly aki nem hozott széket, az végig állhatta az egész napot. Felépítettek a versenybíróság részére egy házikót is, így mindem készen állt egy egésznapos rendezvény lebonyolítására. Izgatottan vártuk június 17-ét, ami ugyanúgy kezdődött, mint egy éve. A napot felhők takarták, de bíztunk benne az égiek megkegyelmeznek a rengeteg látogatónak, és egy magas színvonalú versenyt láthatunk.
Mészáros testvérek
A lovaspályához közelítve, a mellékutcákban, több száz parkoló autóval találkoztam. Ez már arra engedett következtetni, hogy sokkal több néző fog kilátogatni, mint az előző évben. A pályához érve azonban megdöbbentem a látványon, hiszen amerre néztem, arra csak sétáló embereket láttam. A bejáratnál az Innova-Agro kft gépbemutatója fogadott. Az árnyékot adó fák alatt kisállat bemutató (póni, birka, dísztyúk, galamb... stb) és állatsimogató volt látható.Itt kezdték meg építeni a sátras főzőhelyüket azok a családok, akik tényleg egész napra kiköltöztek, nehogy lemaradjanak valamiről.
Kapots László és Csilla
A két verseny közti szünetben a Mészáros testvérek kápráztatták el a nézőket pónijaikkal. Volt itt póni fogat mini lőcsös szekérrel, póni ültetés, fektetés, de a legnagyobb attrakció: a póni puszta 8-as (nem írtam el) nyolc póni hátán állva ügetett körbe a pályán az egyik Mészáros fiú. A nézők először megdöbbenve nézték, majd nagy ovációval tapsolták meg. Ezután Kapots László és Csilla tartottak bemutatót díjlovaglásból. Mennyi gyakorlás, mennyi türelem szükséges ahhoz, hogy ló és lovasa ilyen szépen, összhagban hajtsa végre a figurákat. A gyermekek szórakoztatásáról a Magyar Vöröskereszt játszóháza gondoskodott, állandó teltház mellett.
Vincze Tibor
9 órakor szólították a fogatokat, és Faa Béla polgármester megnyitotta a lovasnapot. A Bácska Kupára 23 fogat nevezett, köztük négy garai. A pálya 820 méter hosszú, kacifántos kanyarokkal, és 21 akadállyal volt megtűzdelve. Alapidő 2 perc 20 mp. Volt benne 2 hosszú egyenes, ami nagyon látványossá tette, hiszen, aki itt nem vágtázott, az alapidőn belül nem tudta teljesíteni. Porzott is a föld a fogatok után. Ekkorra már teljesen körbe állták, ülték a pályát a nézők. Az első hazai versenyző Vincze Tibor, kicsit lassan kezdett, de az egyenesekben vágtázva hozott az elvesztegetett idején. Két szűk ráfordulással azonban verőhibát ejtett, ezért nem került be az összevetésbe.
Domokos István
A második versenyzőnk Domokos István szintén kicsit idegesen kezdett, mely átragadt lovaira is, és hiába teljesítette a pályát szint időn belül, verőhibái miatt nem került be a döntőbe, pedig csak néhány centin múlott. Mindent megtett, a hosszú egyenesekben vágtázott is de nem sikerült. A nézők szomorúan vették tudomásul a hazai versenyző kiesését. Harmadik versenyzőnk Vuity János kicsit lassan, biztonságos hajtással indult el a nem könnyű pályán. A nézők biztatására, és a kapuk jó vétele után tempósabb hajtásba kezdett. Éreztük ha így megy tovább, és nem ejt verőhibát szint időn belül teljesít.
Vuity János
A nagy igyekezetben azonban elfékezte magát és verőhibát ejtve, nem került a döntőbe. Szomorúan vettük tudomásul, az eddig bejutott 9 versenyző között nincs garai. Már csak Varga Janinak szurkolhattunk, hogy bekerüljön. Jani igen komoly tempót diktálva, verő hiba nélkül, jóval a szint idő alatt teljesítve a pályát bejutott az összevetésbe. Idején és hajtásán látszott, ma éremesélyes Jani. A nézők nagy ovációval fogadták célbaérkezéskor. 10 fogat került be az összevetésbe. Külön örültünk, hogy garai fogathajtó is bekerült a legjobbak közé. Varga a harmadiknak indult a döntőben.
Varga János
Már a rajtvonalat vágtázva átlépő Varga Jani hajtásán látszott, ma hazai pályán a győzelem a cél. Baba és Rigó is ellenszegülés nélkül hajtotta végre Jani utasításait. A nézők ujjongva figyelték, amint porcsíkot húzva, vágtázva haladt a pályán. Forma 1-es pilótákat lemásolva, fékezve, kerékcsúsztatással fordult a kapukra. Segédhajtója Gránási Csaba igencsak megizzadt, hogy fent tudjon maradni a fogaton. És jött az utolsó kapu (tavaly itt úszott el az első hely), de ezt is sikeresen vette. Az idő pedig fantasztikus: 1 perc 40,2 mp. Rendesen feladta a leckét a többi hajtónak.
Vinkó Gábor
Nagy teher nehezedett a hajtókra, hiszen tudták, aki ma nyerni akar iszonyú tempót diktálva, hibátlant hajtva nyerhet csak.
A nézők egyre jobban örültek a verőhibáknak. Jani rendesen feladta a leckét. A gyors és szűk ráfordulásoknál sokan elfékezték magukat és borultak a sejbák, vagy estek a labdák. Még a bajai Vinkó Gábor sem tudta időben
túlszárnyalni, pedig nagy tempót diktálva, hibátlant hajtott. Bácska Kupa Garai rorduló eredménye:
I. hely Varga János
II. hely Vinkó Gábor
III. hely Vörös Szilárd Felsőszentiván
Rózsa István
A Gara kupára 31 fogat nevezett, köztük 6 garai hajtóval. A csapat kiegészült Varga Dalmával és Rózsa Istvánnal. Sajnos hajtóink nem remekeltek. Mindenki ejtett verő hibát. Rózsa nagyon jó időt hajtott, de egy verőhibát Ő is összeszedett. Az utolsó előtt induló Varga Jani hozta formáját és ismét ott volt a 9 legjobb között. Az összevetésben Jani harmadiknak indult és hibátlan hajtással, 1 perc 39 mp-el vágtázott a célba. Azonban a lovak rakoncátlankodása miatt értékes másodperceket veszített. Pedg bíztatták a nézők: duplázz Jani! A végén induló Vinkó Gábor fergeteges hajtással, jobb idő eredménnyel lett első.
Varga Dalma
Gara Kupa eredménye:
I. hely Vinkó Gábor Baja
II. hely Varga János Gara
III. hely Fődi József Szekszárd
A díjkiosztón a közönség újjongva, tapsolva köszönte meg a fogathajtóknak ezt a szép, izgalmas napot. Azt hiszem ismét ellehet mondani: Jövőre megint ugyanitt!
A kilátogató közel 3000 ember jó élményekkel távozhatott, hiszen szórakoztatta még őket a Flowers együttes, Nagy-Bandó András és Varga Zoltán is.
Köszönet a szervezőknek ezért a szép napért. KÖSZÖNJÜK!!!
Bácska Kupa I. Gara Kupa II.
Dr Tálas László szervező elmondta: ismét egy magasszínvonalú rendezvényt sikerült összefogásssal megszervezni és lebonyolítani. Bizonyítja ezt a kilátogató 3000 ember és a
Nagy-Bandó András előadásán megjelent 700 fő. A Garai Lovasnap szervezői igéretükhöz híven 2007 szeptember 15-én a Bácsalmási Lovasnapra
visznek 12 fő tanulót, emellet támogatják a garai fogathajtók lovainak vidéki versenyekre szállítását.
Köszöni azon vállakozók, magánszemélyek támogatását és önnzetlen munkáját, akik segítsége nélkül ez nem sikerülhetett volna.
Azt hiszem az idelátogató 3000 ember szép élményekkel távozott Garáról